3. rész

A nyári hetek csak teltek-múltak, én semmi különöset nem csináltam. Apropó, az különösnek számít, hogy az évzáró után megjelent titokzatos srác hatására szinte minden második este matt részegre iszom magam a szomszédos kocsmában? Mekkora szerencse, hogy ismerem a tulajt... 

Pontosan egy ilyen alkalom volt, amikor úgy gondoltam, az én sznob lényemnek túl unalmas a jól ismert söröző, ezért két-három sör ledöntése után, amikor még nem éreztem magamat teljesen kiütve, útnak indultam a hőn szeretett motoromon. Fizetés után kiballagtam az említett járműhöz és hálát adtam az égnek, hogy június vége felé ezúttal sem volt tikkasztó hőség, sőt, kifejezetten hűvös volt a levegő, úgyhogy bőven elkélt a hosszú farmer és a bőrdzseki. Felkaptam a bukósisakot és nekivágtam az ismeretlennek. 

A városból kiérve viszonylag kis forgalmú utakon találhattam magam, úgyhogy kiválasztottam egy többé-kevésbé szimpatikusat és a körforgalomból rákanyarodtam. Mint mindig, amikor a motoron repesztek, most is elvesztettem az időérzékemet, csak száguldottam előre. Szerettem csak arra koncentrálni, hogy szélsebesen haladjak előre, ekkor elfoglalt, hogy nem érdekelt semmi. 

Egyik pillanatban azonban egy hatalmas csattanást hallottam a hátam mögül. 

Leírhatatlan, hogy mennyire megijedtem, ennek következtében hirtelen fékeztem, de ekkorra a motor már nem az én irányításom alatt volt. Oldalra dőltem a járművel együtt, a jobb karomra zuhantam. Éles fájdalom nyilallt belé, de ezzel csak annyi ideig tudtam foglalkozni, amíg nem pillantottam hátra a nagy zaj forrására. 
Egy autót láttam, amely frontálisan ütközött egy látszatra teljesen ártatlan fának, de az korántsem volt az. A kocsiban csak egy embert láttam tartózkodni. A tetoválásokkal borított karja mozdulatlanul lógott ki az ablakon, világosszürke mintás pólóján könnyen meg lehetett látni a lefelé csordogáló vérét. 

Lelöktem magamról a motort és próbáltam megkörnyékezni a fának ütközött kocsit, miközben a mentőket értesítettem, hogy ajánlott lenne perceken belül ideérni, különben lehet, hogy az illető meghal. Odaléptem a volán felőli ajtóhoz és megpróbáltam kommunikációra bírni a (mint kiderült) férfit. Óvatosan pofozgattam az arcát, mire lassú mozdulatokkal felém emelte a karját és megmarkolta a csuklómat, közben néhány szót igyekezett kipréselni az ajkain.

- Azért mert ide szorultam a kocsimba, még nem kell ütögetni! - az elején még nem is volt lehetőségem az arcára tekinteni, annyira behorpadt a kocsi teteje, de mire befejezte mondandóját, igyekezett kijjebb mászni, több-kevesebb sikerrel. Mosolygott. Hogy képes valaki ilyenkor nem zokogni? Még az én arcomon is legördült pár könnycsepp a szétroncsolódott kocsi látványától, és a motoromat még meg sem néztem...

- Én kérek elnézést, hogy érdekelt, hogy halott vagy-e - a mosolya látványától akarva-akaratlanul is nevetve beszéltem. 

A pillanat törtrésze alatt lefagyott a vigyor az arcomról, amikor felismertem a balesetet szenvedett pasas arcát. Az a furcsa ember volt, akit az évzáró napján kétszer is láttam, aki olyan hatással volt rám, mint azelőtt még soha senki. Miközben ezen elmélkedtem, a homlokáról folydogáló vért néztem. Szent szar, így még szexisebb! Jól van, Lily, nem is te lennél...

- Nagyon ismerős vagy te nekem... Nem te voltál múltkor a parkban az a rámenős bige, aki nekiesett a hasamnak? - felhúzta az egyik szemöldökét, de azon nyomban vissza is engedte, gondolom fájt neki a seb miatt. 

- Ami azt illeti, de. Említettem már, hogy sajnálom? Valószínűleg nem teljesen voltam tiszta... - miért kezdek el habogni kínos szituációkban? Ez idegesítő.

- Kicsit kínos volt. Azaz nagyon, de az lényegtelen. Haragudni meg nem tudok, hiszen most láthatóan nem vagy semmilyen befolyásoltság alatt - habozott. - ...ugye?

- Úgy durván két órája megittam két-három sört, de az már régen nincs hatással rám. A sörre amúgy is szinte teljesen immunis vagyok. 

- Ha most lehetőségem lenne kimászni ebből a roncsból és elviharzani tőled a lehető legmesszebbi helyre, megtenném, de nem tudom mozgatni a lábam - mondta némi sértődöttséggel a hangjában. Igazából nem tudtam eldönteni, hogy sértődött, vagy utálatos.

- Ha most lehetőségem lenne megfojtani téged amiért ítélkezel anélkül, hogy ismernél, megtenném, de ahhoz két kézre lenne szükségem, de az egyiket nem tudom mozgatni mert ki... Jesszus úristen! Kiáll a törött singcsontom a karomból! - amint megláttam, rám tört a zokogás, de nem tudom megállapítani, hogy a kétségbeesés vagy az ijedtség miatt. Arra a kérdésre, hogy fájt-e, valószínűleg csak egy üvöltéssel tudnék válaszolni.

- Ne mozdulj! Ha a mentő ideér, menj oda hozzájuk, és szólj, hogy ha a karodat nem látják el elsőként, miután felépültem addig verem őket, amíg még van ép csontjuk! - miközben ezeket mondta, kissé ijesztően komoly volt. Ő aggódik, amikor meg sem tud mozdulni a szarrá zúzott kocsijában?

Pár pillanaton belül megérkeztek az említett mentősök és tűzoltók, hogy ellássák a karomat és kiügyködjék a kocsiból... Kit is?

2. rész

Reggel korán keltem, ami teljesen automatikus volt, amikor más ágyában tartózkodtam. Észrevétlenül kikecmeregtem Jack mellől, felöltöztem és azon nyomban kikötöttem a lepedő-kötelet az ágy lábához, majd leereszkedtem rajta. Szép lassan hazasétáltam, csendben felmentem az emeletre és meglepő módon nem vágtam be magam mögött az ajtót a szobámban. 

***

Az elmúlt hetekben az égvilágon semmi nem történt, a nyári szünet elkezdődött, emellett pedig csak annyi említésre méltó dolog van, hogy szerencsére nem buktam meg semmiből. Persze ez 4 éve még szégyen lett volna, mára már hatalmas dicsőség. Ez van, múlnak az évek.

Az évzáróra tartottam egyedül, amikor hallottam, hogy valaki feltűnően egyszerre lépked velem a hátam mögött. Megfordultam, de csak egy tőlem körül-belül 5 méterre ácsorgó, magas pasast láttam. Amikor észrevette, hogy őt bámulom, óvatosan rám pillantott, én pedig egy alig látható mosolyra húztam a számat. Ezután ismét előre fordultam és mentem tovább, mintha mi sem történt volna. 

Betántorogtam a suli épületébe, ahol is az aulát vettem célba, ahol a hangok alapján már elkezdődött az ünnepség. Mintha időzített bomba lennék, éppen akkor értem oda, amikor az igazolt és igazolatlan hiányzásokat taglalta az igazgató. 

- Sajnos iskolánk sem kivétel azon intézményekből, ahol számos diák tölti az idejét iskolán kívül hétköznap délelőttönként. A legtöbb igazolatlan hiányzást összegyűjtött tanuló nem más, mint Jack Rogers, őt pedig Lilly Wood követi. Ezúton is szeretnénk közölni a két mulasztóval, hogy ha így folytatják, jövőre nem ballaghatnak el, évet kell majd ismételniük. - és itt még folytatta a prédikációt a diri, de én mindenre tudtam koncentrálni, csak erre nem. 

A ceremónia végén az osztályfőnökök kiosztották a bizonyítványokat, aztán mindenki özönlött kifelé az épületből. Én is ezt tettem, többé-kevésbé rátaposva az elém kerülőkre. A tömegben Anniet kerestem a szememmel, mire az említett személy hátulról rám vetette magát, egyenesen a nyakamra. Így haladtunk durván 10 métert, majd amikor a lábaim már nem bírtak el mindkettőnket, kecses mozdulatokkal térdre rogytam és óvatosan megdöntöttem a felsőtestem, hogy Anne is le tudjon kecmeregni rólam.

Hazakísértem barátnőmet, megvártam, amíg becsenget a lakásukba, de azt már nem, hogy az anyja ajtót nyisson és a fejemhez vágja, hogy mennyire gerinctelen és önző alak vagyok, amiért elcsábítom a lányát az egy éves kisgyerek mellől. Nem voltam ráhangolódva erre, úgyhogy egy öklözést követően fordultam egyet a tengelyem körül és a parkba indultam, miközben a tegnapról megmaradt pár szál cigaretta közül rágyújtottam egyre. 

Helyet foglaltam a szokásos padomon, rágyújtottam még egy cigire. 

- Nem gondolod, hogy ennyi idősen még bőven ráérnél későbbre tartogatni az ilyet? - huppant le mellém egy számomra teljesen idegen alak.

Csak némán néztem rá, miközben alkalmam nyílt szemügyre venni. Az öltözéke ismerős volt, de ha jobban megnéztem, az arca is. Egyből beugrott: ő az a titokzatos srác, aki mögöttem jött legfeljebb másfél órával ezelőtt. Még ülő helyzetében is látszott, hogy minimum 190 cm magas. Kigyúrt volt, de nem az a típus, akin látszik, hogy szteroidon él. Fehér színű rövid ujjú pólója alig takart valamit a mindkét karján terjeszkedő tetoválásokból. Még így profilból is könnyen látható volt az orrcimpájába szúrt piercingje. A rövid terepszemlém legvégére hagytam arcának stírölését. A szemei égszínkékek voltak, a mosolya gyönyörű volt, amit még elbűvölőbbé tettek a gödröcskék az arcán. A haja épphogy a szemébe lógott, természetesen egyenes és sötét volt, szinte már fekete. Csak amikor feleszméltem, akkor vettem észre, hogy visszatartottam a levegőmet. Nem semmi egy pasi, annyi szent.

- Nem gondolom. Ki tudja, lehet, hogy éjjel agyvérzést kapok és meghalok. Akkor holnap nem tehetném meg ezt - amint ezt kimondtam, óvatosan elkezdtem végigsimítani kockás hasán. Persze amint megtettem, bántam a dolgot. - Basszus, ne haragudj! Ezt még én sem gondoltam komolyan - kínosan elnevettem magam, leplezve a feszültségemet. 

- Azt merem remélni. Ahogy elnézlek, teljesen reménytelen eset vagy - azzal felállt a padról és továbbállt. 

A szavai végighasítottak a gondolataimon, belevésték magukat az agyamba. "Teljesen reménytelen eset vagy." Mégis miért lennék az? Mert bevállalósabb vagyok, mint az átlag? Mert cigizek? Hiszen a rosszabb és mocskosabb dolgaimból semmit sem tud, akkor mi a kínkeserves franc alapján vonta le a következtetéseit? Ez az alak is elmehet a p*csába. Milyen érdekes! Semmit sem tudok róla, mégis határozottan gyűlölöm.

A nap hátralevő részét azzal töltöttem, hogy a szobámban ücsörögtem, a hifimen bömböltettem a zenét, miközben pro és kontra alapon érveket és ellenérveket hoztam fel a még mindig titokzatos srácnak. Semmi érdemlegesre nem jutottam, időpazarlás volt az egész. Bár eleve biztos voltam benne, hogy bármi is lesz a végeredmény, az én javamra lesz. És így, hogy semmi nem lett a vége, pláne igazam van. 1-0 ide.

Lefekvés előtt viszont mégiscsak az motoszkált a fejemben, hogy miért mondta azt a két kegyetlen mondatot, amit alapesetben meg sem hallottam volna, nem hogy ennyit agyalnék. Akkor meg miért gondolkozom még mindig ezen? Mi ennyire meggyőző abban a srácban?

1. rész

Éppen hazafelé tartottunk a suliból a haverokkal a májusi napsütésben, amikor szomorúan észleltem, hogy már megint kiürült egy cigis dobozom. 

- Srácok, valaki nem tudna megdobni egy szál cigivel?

- Bocs, vöröske, csak füves van. Vagy az is jó? - kérdezte Jack, akinek úgy táncoltak a szemöldökei a homlokán, mintha a porondon lennének.

- Egyszer élünk, add már ide! - szóltam rá idegesen, nem is törődve az arckifejezésével, ami elárulta, hogy nem az arcomat csekkolta, csak a mélyen kivágott felsőmet.

Gyorsan végeztem a cigivel, aminek hatásaként minden fából, mozgó és merev dologból kettőt láttam, kicsit szédültem is, de szerettem ezt az érzést. Elköszöntem mindenkitől, majd nagy nehézségek árán kinyitottam a bejárati ajtónkat és beslisszoltam rajta. Lerúgtam a cipőimet és azzal a lendülettel fel is küzdöttem magam a lépcsőn majd elvonultam a szobámba és bevágtam magam mögött az ajtót. 

A szüleim persze nem voltak otthon, akárcsak a bátyám, Mike sem. Anyám este 9-ig dolgozott, apám úgyszintén, csak ő az ország másik végében. Ó, milyen szép nagy ez az Amerika... Minden második hétvégén jön haza, de a köztes időkben is b*ssza felhívni a lányát. Na meg persze ott van a jó fiú, Mike is, aki egy világvégi elit iskolában tanul és az ahhoz az intézményhez tartozó kollégiumban sütteti a hasát.

Persze érthető, hogy mindenki menekül előlem. Pár éve, pontosan a gimi kezdete előtt maga voltam a tökély, a mintadiák, és a szuper cuki kis hercegnő, aki jó természeténél fogva megcsinál bárkinek bármit, csak egy csettintésbe kerül. Kilencedik első hónapjának a végéig bírtam ezt a látszatot kelteni, amikor is elegem lett, hogy mindenki azt szajkózta, hogy puhap*cs vagyok nő létemre és hogy megaláztak mindössze azért, mert hibátlan dolgozatot írtam angolból. Mintha ez olyan nagy ügy lett volna... Aztán egyik napról a másikra a külsőm megváltozott. A hajamat vörösre festettem, az alsó ajkamat 2 helyen is átszúrattam, az egyik felsőbb éves csaj pasijával pedig televarrattam a jobb karomat, a hátamat, de még a csípőmre is került tetoválás. Mindezek mellett pedig elkezdtem zenekaros pólókat hordani, szakadt farmert és bakancsot vagy tornacsukát. Ha csak ezeken a változásokon mentem volna keresztül, semmi különös nem történt volna, csak néhány ember felháborodását véltem volna felfedezni egy-egy cselekedetében. De ami ezután jött, az még saját magamat is meglepett egy bizonyos mértékig. Elzüllöttem. Egyre kevésbé kötött le a tanulás, rossz társaságokba keveredtem, akikből mára a legjobb haverjaim lettek. Ők adtak nekem először cigit, velük kezdtem el durvább bulikba járni. 15 évesen már hol részegen, hol teljesen józanul minden héten más-más pasik ágyában keltem reggelente. Véleményem szerint ekkor kezdtem lázadni, de ez még a mai napig is tart.

Anyám még mindig nem tudta teljesen feldolgozni, hogy az ő tökéletes kislányából sokak szerint egy szajha lett, emiatt pedig alig bír rám nézni. A munkájába merül, hogy ne kelljen velem foglalkoznia, amiért hálás is vagyok, hiszen kezdetekben még pszichológusokhoz cibált és sosem hagyott békén. Mára már két külön világot élünk: ő szinte éjjel-nappal melózik, én pedig hol suliba járok, hol részegen fekszem egy padon a spanokkal. Mindenkinek a legjobb. 

A két emeletes házunk is fel van osztva, lent él rajtam kívül mindenki, fent én. Saját hálószoba, ahol manapság elég ritkán alszom, fürdő, gardrób és egy hatalmas erkély. Csak és kizárólag a konyhába járok le, meg néha (kéthetente) az étkezőben is hajlandó vagyok egy kis időt tölteni egy közös vacsora erejéig. 
A család kissé szét van esve, de ez egy kölcsönös dolgon alapszik: ők nem törődnek velem, én nem törődöm velük. 

Jack Rogers, a suli első számú rosszfiúja az az ember, akivel 9. osztály második félévétől kezdve sülve-főve együtt vagyunk. Persze mindig más-más okokból. Vagy a legjobb pajtik vagyunk, vagy alkalmi szexpartnerek. Néhányszor már jártunk is, de mindig valami piti kis ügy miatt mentünk szét. Rajta kívül csak egy sráccal jártam az átalakulásom óta, de az sem tartott tovább két hónapnál. Az összes többi pasival, akivel dolgom volt, csak érdekből voltam együtt. Egyetlen dologra volt szükségem: szexre. Jobb híján részegen ismerkedtem és mire kijózanodtam, már el is tűztem a srác ágyából hajnaltájt. 

Éppen rezgett a telefonom, mire feleszméltem idióta gondolatmenetemből. Természetesen Jack írt, hogy szívesen látna éjszakára. Egyből belementem, hiszen inkább leszek túl egy eseménydús estén, mint egy magányosan, netezéssel töltött hétköznapi éjszakán. Hiába volt csak szerda, nekünk ez nem okozott problémát. 

Összepakoltam a másnapi cuccaimat és néhány apróságot a hátizsákomba és mielőtt este a Rogers rezidenciára látogattam volna el, átugrottam a barátnőmhöz, Annie-hez, hogy elhívjam egy kis délutáni cigizésre. Út közben vettem magunknak 1-1 dobozzal és amikor odaértem az említett személyhez, ráfeküdtem a csengőre.

- Hagyd már abba, te paraszt! - ordította Anne. - A végén még felkel Bobby!

Ja, persze. Anne és az ő egy éves kisöccse. Mit ne mondjak, az a család is meg van áldva ezzel a jómadárral.

- Én is szeretlek, Annie. Na szedd össze magad és gyere szívni, este nem fogok ráérni.

- Jack?

- Aha. Na, gyere már, tényleg nem lesz időm.

Pár pillanat erejéig úgy tűnt, mintha gondolkodott volna, majd a fel nem tett kérdésemre válaszolva megvonta a vállát és csak ennyit mondott: - Bobby alszik, anyám egy órán belül itthon lesz. Nem lesz semmi para, mire felkel, itthon lesz.

Azzal elindultunk a csajos délutánokra és estékre kijelölt kocsmába, hogy kidumáljunk magunkból mindent és magunkba döntsünk néhány sört is. 

Pár órával később, pontosabban este 10 felé gyors búcsút vettünk egymástól és szétszéledtünk, ő haza ment, én pedig Jackhez.

Dobtam neki egy sms-t, hogy itt állok előttük a járdán, majd pár perc múlva a megszokott eljárásunk szerint kidobta az emeleti szobájának ablakán azt a két összekötött lepedőt, amit pontosan ilyen esetekre újítottunk be, hogy ne kelljen a szüleinek magyarázkodnunk az ottlétem felől. 

Pillanatok alatt felmásztam, felhúztam a speciális kötelet és óvatosan becsuktam magam mögött az ablakot. Amint megfordultam, Jack póló nélküli felsőtestének a képe fogadott. Kényelmesen elhelyezkedett a franciaágyán és az ujjával mutatta, hogy nekem is ott lenne a helyem. Az alatt a pár lépés alatt, amíg odaértem az ágyhoz, megszabadultam a rövidnadrágomtól és a pólómtól, majd kacér mosolyt villantottam a már fokozott izgalmi állapotban lévő srácnak. Köszönés és minden egyéb kertelés nélkül fejest ugrottunk az éjszakába.